Hozzászólás: Versek

[Névtelen]

VÁRATLAN TALÁLKOZÁS A MÁSIK ÉNNEL

Kicsit mindig túráztatja az ember
az agyának anntennáit;
jó ok lehet ez a kisebbfajta,
bölcs meditációra.
Nem csupán csak megidézni
a boldog-szomorkás,
sanyargatott gyermekkor méla csacska idiomáit,
gravitációs pórázakon akarat,
s manipulációs szándékoknak engedelmeskedni,
akár rángatható figura – nem akarok.

Odakint nikotin-vigyorgású homeless-ek
egész tetszetős, borgőzös kis csoportja
egymással ölre megy fenyegetőzve;
betört sörösüveg-invázió
csörömpölése a vérző homlokonon.

A visszapillantó-emlékek közt,
mintha sokszor kripta-arcokat
vélnék felismerni.
Sugarai ósztódott jelenés minden
perc-pillanat,
melybe valaha is az ember
önszántából még belefeledkezett.
Prizmatikus magány vagy éppen
a hűsített sötét-szoba láncol-e magához
kánikulai tűz-özönben?!
Félő a történelem – sokszor -,
tetőtől-talpig újfent
megmotozza vétlen áldozatait.

Az Időnek minden esetben ára van,
akárcsak az ember-életeknek.
A végtelen Sorssal nem jó sem alkudozni,
sem hazárdírozni.
Oldalazva menni a bizonytalanba
egyáltalán nem jó hecc,
mert az ember sosem nézhet vissza,
hiszen akkor sóbálvánnyá kövül.
Legfeljebb csakis kizáróan előre, ha mehet.
A felejtések múmifikált vitrinjét
talán csak az Alzheimert-dédelgető
sejtek őrizhetik;
fokozatosan szétmorzsolódnak
a lepecséltelt mosolyok vigasz-fokozatai.

Miért van, hogy a Létezés szavatossága olyan hamar,
alig cirka hat évbe mérve lejár?!
Mintha ólomtáblákon járva kellene
folyamatosan közlekedni,
ám vákuummentes térben és közegben.
Mert a mélyebb valóság tán
sosem tűrheti meg örök adósát;
mámor-álmokból hiába is
gyúrhatnánk megváltó holnapot.

Lábbal lehet tiporni az evidenciát,
vagy a kiszámított logikát.
Társadalmi szintű kérdést intéz
az elme hozzám:
meglehet a bőrünkre megy minden sakkjátszma?!