Hozzászólás: Versek

[Névtelen]

MEGISMERHETETLEN AKARATOK

A Nyár babonázó, mégis mérgező
heve még egyre fojtogatja panel-magányomat;
autók alvázára tapadt
kicsinyes por-piszok
szitok-szemcse szálldos,
mint akár egy cinikus metafora.
Mintha az ember birtokolná
a Hiány mellett a tudatos magány-tudatot is,
hogy életének értelme rakéta-sebességgel
váratlan-hirtelen lepereg
s csupán csak por s hamu lehet.

– Még tudatlan toporogni kényszerültem
az összezavarodott Jelenidőben,
ahol ember-embert, testvér-testvért
elad s az ember-roncs ivadékok
is butító idióta-ostobák agresszív,
brutális hordáiként viselkednek,
viszonyulnak, vagy épp helyezkednek.

Mikor kit lehet érvényesülések,
könnyen jött járandóságuk
fejében végleg eltaposni.
Kőnehéz-érzelmeimet – meglehet -,
könnyelműn eltékozoltam,
hiszen sebzett szívemet szolgáltattam ki,
azért, hogy látva láthassanak
csökevényesagyú vombatképű bon vivanok,
mihaszna, csicsergő pláza-dívák.

– Érzem ez a sanda, számító Kor
már nem az, ami hajdanán volt,
mikor megértették, de szomjazták is,
mint lédús, mézédes nektárt
a szavak mögöttes értékét
s az angyali hölgyek vágyakoztak
egy-egy butuska-gyerekes strófáért!

Jaj, hová tűnhetett a Minden Egész?!
Most a szikár Valóság már engem is
be akar rendre szippantani;
ezért van, hogy úgy viszonyulok,
lázadok, viselkedek, ami különc-egyedi!

Muszáj, hogy önmagam
megmaradt maradékát
vagy így, vagy úgy akár
még tíz körömmel
is megőrizzem!

Jó volna még múlandó szivárvány-fohászokat
rebegni Valaki felé,
akinek csupán csak az érzések feltétlen,
és mindig őszinte-örök
kincs-gazdagsága kellene
s nem volna többé kicsinyes,

senkiházi irigység, féltékenység,
hiszen a Létezés harmóniáját
birtokolnák alázattal a megtört szívhangok is!
– Eltör de vissza is adhat
minden miccenő mozdulatot
a pillantások feltétlen varázslata…