Hozzászólás: Versek

[Névtelen]

TÁVOLODÁS AZ ÜRESSÉG FELÉ

Sokszor már ténylegesen csak az maradt:
két vékony kötél-hurok történés közt
félúton megreked már minden
füstbe ment terv s fönnakadt elképzelés.
Sokszor éppen brutál-kegyetlen hazárdjáték,
klasszikus orosz rulett,
miközben fejed fölött,
akár egy rejtegetett Damoklész-kard éles,
hasító megállapítások ütnek tanyát:
mert nem lehet immár se független, se szabad!

Álmod, reményed hamar megmerül
előbb csak agyad fogaskerekei között,
később már a senkiföldje porban,
porig alázottan, megszégyenülten.
Tódulnak előbbre a mostani hitvány
senkiházi viasz-figurái, szalma-kutyái
az irdatlan Jelenidőnek bármi áron
lévő érvényesülési szándékkal.

Belőled csírázik ki
az aljas ironikus cinikusság,
éppen úgy akár a makacskodó
gyerekes makacsság
– átfön Lelkeden egy-egy
oda-nem-való,
meg-nem-hívott manipulatív pillantás.

– Érzed már magad is titkon legbelül:
még mindig egyre komolyabban,
bölcsebben veszíti zsibbadó
sejtjeid a nyomatékosított gyötrelem,
s mert ez a sok hitvány-szánalmas
pokol-dáridós Bukás hamarabb
elkövetkezik mint gondolnád
sovány-olcsó Camu-vigasztalást
sem akaszthat ám le akármelyik
szúrós csipkebokorban.

Szétiramlik lárva-arcod
keresztmetszeteiben a ránc-ígéret,
mikor még érezted, hogy mindent
képes vagy megtenni,
akár még bundee jumpingolni is
egy lakatlan, ásító szakadék felett;
beletörődő, vad idegtépés,
mint sajátságos szüntelen rohanás
a túlélésed miatt előbb-utóbb
rendre visszacsuklott
a közönyösködő nyugalomba.

Persze – kétségtelen -,
sokkal jobb lett volna
a bármikor elsimítható,
állandósított lelkiállapot,
amit születésedtől kezdve egyre
sürgősebb foggal-körömmel
akartál védeni, s óvni.

– Egysejtűvé torzítottad szándékosan
a megtalálható paradicsomi állapotokat,
hiszen sosem bízhattál eléggé a gyarló,
számító, esendő Ember-ivadékok csoportjában.