1910 nyarán nem sok gép repkedett még Rákos-mező homokja felett. Említettük Adorján János gépét, aminek Strucc volt a neve, Kutassy biplánját, Zsélyi madarát, amivel balesetéig maga a géptervező, később, pedig Kvasz András repült. Svachulay monoplánjai, a Kolibri és az Albatrosz, a Kolbányi, és a Horváth-gépek egészítik ki még a sort, és egy korai Voisin gép Csermely Károllyal. Ezeknél a gépeknél, az egymástól igen különböző műszaki megoldások ellenére a kormányokat kézzel kellett vezérelni. Szántó Géza a FŐNIX építése során, áttanulmányozva a többi gép kormányszerkezetének működését, szintén ilyen kézzel vezérelhető kormányokat konstruált. A kormányszarv előre-hátra való mozgatásával a magassági kormány, elfordításával (ahogy egy autó kormányát fordítja el az ember) az oldalkormány, ellenkező irányokba való csavarásával a csűrőkormány lépett működésbe. A csűrőkormány a gép bedöntésére szolgált. A rendszer jól működött, de elég bonyolult volt kezelni. Dobos Ágota az egyik repülés után szólt is a fiúnak:
-Géza, nem tetszik nekem ez a kormánymegoldás. Az előbb egy éles fordulóban majdnem lecsúsztam!
-Mert, minek kell magának éles fordulókat repülni? – morgott vissza az inas. -Repkedjen egyenesen, mint a többiek!
A lány vállat vont, nem vitatkozott tovább. De foglalkoztatta a gondolat, és elhatározta, hogy egyszer még komoly formában szóba hozza.
Kettejük közül Ágota volt a jobb pilóta. A lakatosinas is szépen repült, de a lány született tehetség volt, vérében volt a repülés.

Pár nappal később az egyik este lefekvéshez készültek, illetve, el kell árulnunk, Szántó Géza már végig is dőlt a maga kis odújában a szalmazsákon, Ágota szólt át a paravánja mögül:
-Figyeljen, eszembe jutott valami a kormányokkal kapcsolatban. Átmehetek, hogy megbeszéljük?
-Jöjjön, ha muszáj!
A lakatosinasnak deszkafallal elkerített külön „szobácskája” volt a műhely sarkában. Ajtó gyanánt laza szövésű gyékényfonat szolgált, ami a bejáratot képező fakeretre volt felszegezve. Ezen dugta most be a fejét a lány.
-Jöhetek? Nem vetkőződik éppen?
A helyiség berendezése a fekvőhelyül szolgáló szalmazsákon kívül egy, a szalmazsákkal szemben lévő kis asztalka, az asztalka mellett lévő sámli, és a falba bevert néhány szög volt, amire törülközőt, inget, gatyát, kukkert, különböző dolgokat lehetett akasztani. Az asztal egyik sarkát könyvek, táblázatok, tervrajzok, íróeszközök, körző, vonalzó és más ehhez hasonló irodaszerek foglalták el, a másik oldalon bádogbögre, szappan, fogmosó-pohár, benne a fogkefe és a fogkrém sorakoztak. És volt még ott egy sárga doboz is, rá volt írva: GEROSAN. Poloskák irtására szolgáló por volt benne.
Középen egy pléhtányéron állt a petróleumlámpa. Mellette egy üvegben a lámpaolaj.
-Hová ülhetek? – kérdezte a lány. -Ideülhetek maga mellé a matracra?
Inkább a stokira üljön -mondta Szántó Géza. -Szűk itt a hely, nem férünk el ketten.
Ágota az alacsony asztalka elé húzta a sámlit, ráült. Csak egy vékony pamuting volt rajta, ami combközépig ért. A fény hátulról világította meg, átvilágított a vékony ingen. Nem tudatosodott benne, mennyi mindent mutat meg így magából. A fiú, félig oldalról, félig szemből látta kirajzolódni a karcsú test körvonalát, a mellek apró, gömbölyű halmait. Igyekezett nem oda nézni, de a szeme vissza-visszakalandozott. Hja, a férfiember nem tudja a természetét megtagadni, még akkor se, ha a nő semmit nem jelent számára, ha nem lát benne mást, mint a hőn áhított pénzeszsákot!

Csakhogy az a pénzeszsák kiürülőben volt, és az utánpótlás megszűnt!

Engedtessék meg e sorok írójának, aki alaposan kiismerte már a női természet hajlításait egy rosszmájú megjegyzés: nem olyan nagyon biztos ám, hogy Dobos Ágota nem sejtette, mit mutat meg magából! Lehet, hogy nagyon is sejtette! Sőt, egyenesen tudta! Mi célja lett volna vele? Meg akarta talán izzasztani a fiút, hogy az, könnyebben beadja a derekát?
Mert nagyon nagydologra szánta el magát. Kigondolta, hogy lehetne véghezvinni, hogy a FŐNIX vezethetőbb legyen, és ha egyszer ő a fejébe vett valamit, abból nem engedett!

-Készítsen két pedált a lábaimnak – vágott bele. -A pedáloktól vezesse a mozgató- huzalt hátra, a gép farkához. A lábammal szeretném irányítani az oldalkormány lapátját. Sokkal praktikusabb lesz, meglátja.
A fiú megjegyezte:
-Ezen kotlott eddig?!
-És, ha?!
-Mert azért ezt nem olyan könnyű megoldani! Át kell alakítani a géptörzset…Mi a fityfenének akarja a lábával kormányozni? Kézzel nem egyszerűbb?
-Nem. Figyeljen csak, hogy magyarázzam. Mondjuk, jobbra kanyarodok, döntőm a gépet. Forgatom a kormányszarvat, hogy az oldalkormány lapátja elforduljon, és csavarom, hogy a csűrőkormány lapjai is működésbe lépjenek. Amikor már 35-40 foknál jobban dől a gép, a kormányok kezdenek kicserélődni. A magassági kormány kezdi átvenni az oldalkormány szerepét, és fordítva. Ekkor már háromféle dolgot kell csinálnom egyszerre a kezemmel, mert nem csak forgatnom és csavarnom kell a kormányszarvat, hanem húznom is magam felé.
-Na és?
-Nem érti? Egy kézzel ez túl sok! Megkeveredik az ember.
Szántó Géza megpróbálta maga elé képzelni, hogy történik a kormányzás? Ő még nem tartott ott, hogy túldöntött fordulókat tudott volna végrehajtani. Sőt, mások se. A „rákosi” bajtársak elképedve figyelték a figurákat, amiket a lány az égre rajzolt. Sóhajtott.
-Meg lehet éppen valósítani. De ez újabb költség. Van még pénze?
-Még egy kicsi van.
-Mi lesz, ha elfogy? Gondolt már rá?
Dobos Ágota nevetett, vonogatta a vállát. Változtatott a testhelyzetén, teljesen szembefordult a szalmazsákkal. A lakatosinas látta a meztelen test kontúrjait az átlátszó ing alatt, a két kart, a derekat, a csípő hajlatát, de a melleket most csak sejteni lehetett.
-Ne aggódjon. Vannak pénzes barátaim. Majd szerzek mecénást!
-Jó! Akkor holnap nekilátok. Remélem igaza lesz és jobb lesz.
-Biztos, hogy jobb lesz!

A petróleumlámpa pislákolni kezdett, kevés volt már az üvegtartályban az olaj. A lány felállt, lejjebb csavarta a kanócot, elfújta a lángot. Most már csak a hold beeső fénye adott némi halvány derengést a hangárban. Nagy világítóablak volt fenn, a tető íve alatt, azon sütött be a hold. Átvilágított a szoba két és fél méter magas deszkafala fölött.
-Töltsek bele? -kérdezte Dobos Ágota. -Mármint a lámpába.
-Ne! Spóroljunk az olajjal. Akar még valamit?
-Nem. Azt hiszem mindent megbeszéltünk. …Csak…egyetlen kérdést még Géza…
-Igen?
-Szokott maga imádkozni?
Furcsa kérdés volt ez 1910-ben. Mert ekkor még általános volt, hogy az emberek imádkoznak. Olyan furcsa, mintha 100 évvel később tette volna fel valaki, valakinek. 2010-ben ugyanis már az volt az általános, hogy az emberek nem imádkoznak.
-Mi köze hozzá! Igen! – mondta az inas. -Miért kérdezi?
-Mert érdekel. Én is szoktam. Akarja…hogy esetleg…együtt imádkozzunk?
Rövid, meglepett szünet után jött a válasz.
-Nem. Ne haragudjon. Az imádkozás magánügy. Végezze el ki-ki magában.
-Értem…
Dobos Ágota, aki még mindig a kisasztal és a fiú szalmazsákja között téblábolt, most szokatlan tettre szánta el magát. Magukra adó, rendes lányok nem tesznek ilyet! Áthúzta fején az inget, és a földre ejtette. Meztelen teste halványan fluoreszkált a beszűrődő fényben. .
-Megengedi, hogy maga mellé bújjak?
A fiú felült. Egy percig szótlanul bámult Ágota testére, szemügyre vett minden hajlatot. Ma azt mondanánk rá, béna egy pillanat volt. Aztán lerúgta magáról a takarót, és úgy, ahogy volt, pucéran, felálló hímvesszővel a lányhoz lépett. Lehajolt, felvette az inget a földről.
-Emelje a karját!
Mintha bábut öltöztetne, feladta Dobos Ágotára. Hozzáhajolt megcsókolta az arcát, megsimogatta a vállát.
-Ne haragudjon, azt hiszem, ez nem jó ötlet. Kár bonyolítani. Menjen szépen a saját ágyába…

A lány duzzogva elvonult, Géza visszafeküdt. Próbált elaludni, de nem sikerült. Agyában, vad összevisszaságban kergették egymást a képek. A gép, az új oldalkormánnyal. Ágota átsejlő teste a pamutingen keresztül, aztán ing nélkül, pőrén a holdfény-adta gyenge megvilágításban. Vergődött, forgolódott. Csak hajnaltájban szenderedett el, s akkor álmában végre – megkönnyebbült…