A lajtorja 225. 40.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat (VI. Könyv, befejezés

Dósa Jenő és Borsányi Katica a sípályán döntötték el, hogy összeházasodnak. A dolog előzménye az volt, hogy a lány síléce kettétörött. A jojós felvonó kiszállójánál egy töketlenkedő srác, aki előtte siklott felfelé, váratlanul keresztbe fordult, elesett, s a fenekén szánkózva rácsúszott Katira. Katica sírt, s porolta magáról a havat.
-Ne sírj – vigasztalta Jenő. –Holnap bemegyünk a városba, s veszek neked egy másikat. ( Extra jól keresett pár évvel később, mint független teniszedző. Gyakran emlegette, ha rákérdeztek, hogy miért hagyta ott a tudományos pályát: „többet keresek így, mint a főosztályvezetőm, és a föigazgató együttvéve”. Történetünk idején amerikai nagybácsikája pénzéből volt vastag.)
-Hogy vennél? – nyűglődött a lány. – Milyen alapon? Nem vagy senkim, semmim!
A fiú gondolkodott. –Ez igaz, de könnyen segíthetünk rajta. Házasodjunk össze! Mit szólsz?
-Nem bánom – mondta Borsányi Katica. Nevetett. Sírva, nevetve törölgette a szemét – Majd este megbeszéljük.

Ettől kezdve minden rendben volt. Abban a tudatban leledztek, hogy egyszer majd, ha lesz kedvük és idejük, elmennek a templomba és összeházasodnak. Nem siettek vele, hova a csodába siettek volna? A következő tavasszal Jenő pénzt kapott a nagybátyjától, Amerikából.
„Jencikém Credit Card-ot akartam küldeni, de valami adminisztrációs hiba folytán nem sikerült. Nem tudom mi okozta a problémát, most már nem érdekes. Átutalok inkább egy összeget. Remélem, jól vagytok. Most sietve elküldöm a levelet, hogy minél előbb megkapd, s felkészülhess, a nyári utazásra, Hamarosan írok a többieknek is. Vigyázz magadra. Mindenkit csókolok odahaza. Öleléssel: Lajcsi”

Olaszországba utaztak. A Trabant jól bírta, ment, mint a meszes, csak üzemanyagot kellett bele tölteni, benzint és olajat. Sottomarina, Chioggia, Velence, Píza. Rómában Emmi néni nagy szeretettel fogadta őket. Megmutatta a szobákat. Te itt fogsz aludni Jenci. Te meg itt, a másik szobában Katica.
-De édes, drága Emmi néni, nem kell külön szoba. Mi már két éve együtt vagyunk!
-Az lehet – vonta össze szemöldökét a római nénike. – De akkor sem illik egy fiúnak és egy lánynak egy szobában aludni. (Egyszer azért mégis össze tudtak bújni ottlétük alatt. Emmi néni nem volt otthon. Rázós menet volt, nem tudták mikor jön meg.)
Kevésen múlt, hogy a római utazás egyáltalán összejött, Jenő ugyanis kis-híján felrobbantotta a Szilva utcai lakást. A kempingfőzőt próbálgatta. A készülék fel volt töltve propán-bután gázzal, mégsem akart működni.
-Biztos bimetál – mondta a srác Ancinak, a húgának. – Kiviszem a konyhába, s a gázon megmelegítem az égőfejet.
-Óvatosan! –mondta Anci, aki fizika és matematika szakos tanárnő volt. – Lehet, hogy tényleg bimetál, s tényleg melegíteni kell. (Ne rójuk fel neki. Honnan a csodából tudhatta volna az elméleti kérdések avatott szakértője, mi az ábra egy nyavalyás kempingfőző esetében?)
Anci állt belül. Jenő a láng fölé tartotta a palack nyakát. Egy ideig semmi, majd óriási durranással belobbant az egész miskulancia, s égett, mint a Reichstag. Jenő eldobta. A palack leesett a földre, és másfél méter magas lánggal, sisteregve égett. A fiú hirtelenjében felkapott egy konyharuhát, bevizezte a mosogatóban és ráborította.
-Most! Ugorj! – kiáltott rá Ancira, aki a konyha túlsó sarkába húzódott a lángok elől. Nyújtotta a kezét. – Gyere Anci! Bátran! Hopp! Ügyes vagy! Hívd a tűzoltókat! Szent ég, rögtön felrobbanunk!
Mire nagy szirénázással megjöttek s felrohantak az első emeletre, Jenőnek sikerült eloltania a tüzet. A konyha teljesen kiégett, a teljes berendezést le kellett cserélni, de a fiú épségben megúszta, s utazhatott. Nápoly, Sorrento, Capri, Pompei, következtek. Nápolyban a lenti, kikötői úton az araszoló forgalomban helybéli srácok futottak oda hozzájuk, szaladtak a kocsi mellett, megcsodálták a Trabantjukat, felugrottak a motorháztetőre, ütögették a szélvédőt, nevettek, énekeltek.
-Te csináltad, komolyan? Ne mán! – kiáltotta az egyik fiú. – Menő vagy Coccolino, hogy így össze tudtad barkácsolni.

Megálltak egy pihenőnél. Let’s take a picture. A nápolyi fiúk körbe vették Borsányi Katicát, jobbról, balról átkarolták a vállát, így készült a fotó. Háttérben a kikötő látható, a hajókkal és a Vezúv csonka-kúpja. Sorrentó teraszosan kiépített kempingjében az egyik szintet csak egyedül ők foglalták el. Úszómedence volt a teraszon, reggeli előtt fürödtek, úsztak. Capriba hajó vitte át Jenőt és Katicát, itt is készült néhány jól sikerült fénykép. Borsányi Katalin mesésen néz ki ezeken a felvételeken, hihetetlenül csinos, karcsú, vékony lány, rövid, bodorított szőke fürtjeit szerte szét fújja a tengeri szél.

A városka főterén lencsevégre kapták az ötvenhatos magyar hősök emléktábláját. Megnézték Axel Munthe házát a hegytetőn. Hátborzongató volt elgondolni, hogy a híres tudós, aki azért építette a sziget legmagasabb helyére a villát, hogy jó kilátás nyíljon minden irányba’, mire kész lett vele, megvakult!
Jenő, kedvet kapva az ottani fickóktól fejest ugrott egy 10-15 m magas kőszikláról, Katica lefotózta. Piros fürdőgatya van rajta, jól mutat a képen. A fiú nevetgélve idézte fel egy korábbi ugrását. Emlékszel Peljesacra?

Korcsulával szemben kempingeztek, Komáromi Balázzsal és Balázs akkori, csajával, Jutkával. Volt a közelben a sziklák között egy öblöcske. Csobogó patak fut le a hegyről, vize összegyűlik a szentelt-víz tartó nagyságú medencében. Ott hűtötték a sört, és a gyümölcsöt. A forrás mellett álló fügefáról érett, mézédes fügét szedtek. Nudiztak, kivéve Borsányi Katicát, ő nem akart mások előtt meztelenre vetkőzni. Az öböl szélén áll egy magas szikla, a fiúk arról ugráltak bele a tengerbe. Készült egy fénykép: Jenő fejjel lefelé repül, kukaca égnek áll, pontosabban, ha úgy nézzük, lefele lóg. Balázs ugráshoz készül fenn a sziklán, csoki-barna mezítelen feneke betölti a kép jobb oldalát. A lányok nem voltak jó úszók. Jenő és Balázs rábeszélték őket, hogy feküdjenek rá egy gumimatracra pipával, búvár-szemüveggel. Jó idő elteltével, szinte egyszerre kapták ki a fejüket a vízből. –Hú – kiáltottak fel, szinte egyszerre, s újra visszadugták a fejüket. Tengeri csillagot hozott fel Jenő húsz méter mélyből. A csillag hazakerült a Szilva utcába. Később ki kellett dobni, (a könyvespolcon állt) elviselhetetlenül büdös volt. Színes halacskák úszkáltak mellette, elbújtak a tengeri virágok bokrai között, majd újra előjöttek. Paradicsomi állapot volt az ott. A Peljesac-i találkozó sem volt piskóta két nappal korábban.
-Kettőre fognak ideérni – mondta Dósa Jenő, Borsányi Katicának, az óramutatót figyelve. –Mindjárt annyi.
-Kiváncsi vagyok – csóválta a fejét Katica. –Budapestről? Ilyen percre kiszámítva? Ne mán!
A mutató a kettes számhoz ért. Messze elől a poros országúton feltűnt a sárga autó. Balázsék voltak.

Korcsulán a „Márványváros”kikötőjében láttak egy amerikai zászló alatt hajózó kétárbócost. Húsz év körüli srácok rugdostak le a fedélzetről két pucér kurvinckát, utánuk hajigálva a ruháikat, cipőiket. Megnézték, és lefényképezték Marco Polo szülőházát a domboldalon.
Egy hétre rá, a Katari Öböl mellett, Molunatban sátoroztak, immáron kettesben. A kempingben itt messze lent délen, már elég vad balkáni állapotok uralkodnak. A WC-ben egy lyuk van középen, mellette kapaszkodó. Le kell guggolni, hogy az ember belekakilhasson a lyukba. A zuhany fél percig működött, ezt követően újabb zsetont kellett bedobni.
A tengerpart sziklás volt. Mindenütt szikla, amerre néztek. Meztelenül napoztak. Szerelmeskedtek. Senki nem volt belátható távolságban körülöttük. Borsányi Kati felült, körülnézett. Megbökte Jenő oldalát.
-Figyelj! Nézd csak! Ott egy pasas. Látod? Térdig ér a micsodája! Én még ekkora f….fütyköst az életben nem láttam! –Remélem nem vett észre minket, hogy izé. Tudod.
-Szerintem nem!
-Miből gondolod?
-Abból, hogy ha észrevett volna, akkor most biztos nem lógna neki, ha, ha, ha!

Augusztus végén utaztak el Rómából. Emmi néni is ment velük. Salzburgba indultak, hogy találkozzanak Dósa Lajossal, és a többiekkel.