Számolni kezdtünk. Bérleti díj, plusz kaució, alsó hangon is legalább 18 ezer. Planírozás, salak, faházikó öltöző épületnek, víz villany, mondjuk ötven. Hasunkra csaptunk csak, mert nem tudtuk igazából mennyi. Na, jó! Mondjuk cuzammenn hetvenezer, s ebben minden benne van, beindul az üzlet, jönnek a vendégek, ömlik a pénz. Persze, de honnan szerzünk hetvenezret?
-Ne szarj be – mondta a Testvérem – majd írok a nagybratyómnak Amerikába. Ő milliomos, se perc alatt kiköhögi ezt az összeget.
-Én meg felkeresem a nagynénikém barátnőjét Cinkotán. Állítólag még a bőre alatt is pénz van. Lelejmolom az öregcsajt. Kérek tőle egy húszast. Gondolom, nem tagadja meg a barátnője unokaöccsétől!
-Remek – helyeselt a barátom. – Lássunk neki. Minden esetre foglalózzuk le a telket. Van kétezer forintod? Majd megadom, mert nekem most egy rohadt kanyim sincs.
Nem volt. Otthon hallani sem akartak a dologról. Anyám kerek-perec megtagadta, hogy erre pénzt áldozzon (másfél havi fizetése lett volna), míg nénikém egyenesen megtiltotta, hogy a cinkotai nénihez kimenjek.
-Hülyeség – mérgelődött. –Ilyennel biztos, hogy nem fogsz engem égetni! Egyébként sem adna, olyan smucig nő, hogy még a saját anyjának sem ad.
Kimentem azért mégis. Elbűvölően kedves volt, mindaddig, amíg meg nem tudta, hogy pénzért jöttem.
-Mennyi kellene? – kérdezte savanyú arccal.
Csak a felét vallottam be.
-Tíz ezer? –kérdezett rá. –Az rengeteg pénz! És mire, ha szabad kérdeznem?
-Teniszpályát építek.
Előrukkoltam az üzleti tervvel. Kértem egy papírt, s felvázoltam a számokat, a melyek már a fejemben voltak.
Egy pálya. Nyitva tartás reggel hattól. Bérleti díj 400 Ft/ó. Összesen, per nap, napi tíz órával számolva: 4000 Ft. Egy hónap alatt: 40 ezer.
Oktatás: átlagosan napi 4 óra, hatszázzal számolva 2400 Ft/ nap. Havonta, 22 munkanapot figyelembe véve 52 800 havi bevétel
Bérlés és oktatás kb. negyven, plusz ötven ezer egyenlő kilencven ezer.
-Egy hét alatt meg tudom adni a pénzt – vágtam ki.
Gondolkodott.
-Ketten csinálnátok a barátoddal?
-Igen, néni.
-Ti iskolába jártok, mindketten ugye?
-Igen. De amikor nem tudunk ott lenni, arra az időre felveszünk egy gondnokot.
-Feketén?
-Persze.
-S mennyit fizettek neki?
Ezen még nem gondolkodtam. Valamit mondani kellett. –Mondjuk 500-t naponta.
Nevetni kezdett. Előre hajolt, megpaskolta a térdemet. Azt hittem sínen van a dolog.
-Nem adok pénzt – jelentette ki. –Először is: nincs. Másodszor, ha lenne, sem adnék. Túl kockázatos. Túl sok benne a „ha”.
-Túl sok a ha? Mi például? – Igyekeztem higgadt maradni.
-Hát, például, nem számoltál esős napokkal, amikor nem lehet teniszezni. Tíz órát kalkuláltál, de lelet, hogy átlagosan három sem lesz. Mondjam tovább?
Leforrázva jöttem el. Másnap felhívtam H. Endrét, s beszámoltam neki mindenről.
-Mekkora nagy balfasz vagy Testvér. Sejtettem.
-És te? Írál a bácsikádnak?
-Írtam.
-És? Böfögj már valamit, mert felrobbanok!
Csend, majd megszólal nevetve: kapaszkodj meg Testvér! Megvan a pénz!
-Ó ez király! Mikor küldi?
-Hát, izé, most ugye éppen nem tudja, mert befektetett valami projektbe, de ha az kifut…
-Menj a picsába!
-Menjél te!
Másnap felhívtam a telkes nőt. –Visszük a pénzt nem sokára!
-Ne hozzátok – pöntyögte messziről. – Nagyon sajnálom, már nem aktuális a dolog Elkelt a telek!
Mi a tanulság ebből? Na, mi? Hát az, hogyha az embernek nincs pénze, akkor semmire nem jut az életben, csak a nagy büdös szarra. Ha akkor lett volna 20 ezer forintom, ma már többszörös milliomos lennék!