SEDÍTSÉG NEGHALOK 2.

(folytatás)
Késő délután végre látott orvos. Fiatal, csinos nő állt meg az ágyam mellett, bemutatkozott: XY vagyok, rezidens, én leszek a kezelőorvosa.
Elmondta mire kell felkészülnöm:
-Meg kell vizsgálnunk a véralvadási faktorokat. Ez napi háromszori vérvételt jelent. Amint az értékek megfelelőek lesznek, injekcióban fogjuk beadni a gyógyszert. Az injekciót a hasába kapja. Ezt követően, szintén napi három alkalommal vérvétel. A gyógyulás innentől kezdve 5-6 nap. Nem kelhet fel, feküdjön – mondja, s húsz egynéhány évének minden bájával tovalibben.
Ájulás környékez. Napi három vérvétel? Utána a hasamat szurkálják? Na, ne. Én megszököm, ezt nem lehet kibírni!
Az éjszaka rettenetes. Legelszántabb, legkegyetlenebb ellenségemnek sem kívánom. (Nincs ilyen)
A vesés bácsi egész éjszaka iszonyatos hangon, ugatva köhög. Ül az ágy szélén, hörög kiabál: jó, jó, jó! Ne, ne, ne. Ma, ma, ma!
A folyosón, kinn dübörgés, csikorgás, kiabálás. Szekrényeket, ágyakat huzigálnak a kövön. Vagy tankok járnak? Éjfél felé vidám buli hangjai robbannak be a kórterembe, srácok, lányok sikongatnak dajdajoznak.
Pokolian fájt a lábam. Megpróbáltam ide oda forgolódni nem segített. Hajnapban nyomott el az álom. Négykor berobbant egy nővér.
-Jó reggelt, ébresztő, munka van!
Lefürdette a bácsit a sarokban, tisztába tette szomszédomat, a kómás beteget, Józsit. –Aludjanak még –reccsentett ránk – s lecsapta a villanyt.
Másnap költözünk. A szomszéd kórtermekből hajnal óta tolják ki és szállítják el a betegeket, a mi szobánk 11 körül kerül sorra. Elviszik a kisöreget (ahogy kezelőorvosom megjósolta, soha nem láttam többet), vitték Józsit. Felébredt egy pillanatra, rám nézett.
-Hány óra van?
-11.
-Reggel vagy este?
Én következem. Szakállas, bordó köpenyes srác tolja az ágyamat. Folyosó, lift. A liftnél torlódás. Van aki felfelé igyekszik, van aki lefelé.
Épületes beszélgetések a beteghordók között. Az enyém, egy másiknak
….figyelj Lee, ha látod Rudit, mondd meg neki, hogy a pálmafás tangáját vegye fel a szombati bulira, azt nagyon bírom. Pont középen fogom kiharapni, ott ahol a farka van!
A betegszállítók lökdösik az ágyakat, hogy helyet adjanak egymásnak. Bumm, bumm csapódik az enyém is, ide-oda, majd lerepülök róla. Leérek végre valahova, kitolnak az udvarra. Jégdermesztő, metsző hideg, pizsamában vagyok! Takarómat húzom a fejemre! Állat itt az ember? Vagy csak egy izé, valami, a munka tárgya, kettévágott tégla, elfűrészelt deszka? Az érzés végig kísér az elkövetkező napokon.