Lóci Maci meséi 21.
Lóci és a mesterséges intelligencia

Gyönyörű szép napsütéses tavaszi nap volt. Lóci korán érkezett haza aznap az iskolából, mert nem volt napközi. Tanulnia kellett volna, de nem sok kedve volt hozzá, barátai lenn a téren a labdát rúgták. Sóhajtva bekapcsolta a számítóképet. Én rászóltam: Lóci, mit csinálsz, ki fogsz kapni! Nem felelt, beütötte a jelszót. Görgette az egeret, míg rá nem talált valamire. Felkiáltott. Gyere, csak Lóci Macim ezt nézd meg, Szőrös, görbe lábaimmal közelebb totyogtam. A képernyőn egy felirat villódzott.
„MI vagyok, mesterséges intelligencia. Miben segíthetek? Tudok tervezni, írni, olvasni, rajzolni!”
Lóci nevetett, hozzám fordult.
-Látod, itt a megoldás!
.Hol?
-Hát, itt, ni. Megbízom őt, írja meg a leckémet, én meg lemegyek a térre focizni!
Mérges lettem. –Ne csináld – kiáltottam rá. –Anya, nagyon fog haragudni,
Nevetett, legyintett. –Mit értesz te ehhez Lóci Maci, te csak egy apró plüss-mackó vagy!
Visszafordult az MI-hez.
-Tudsz matekozni?
-Tudok.
-Rendben, akkor add össze itt ezeket a számokat!
-Máris,
-Várj! Tudsz szöveget elemezni?
-Persze.
-Nézd, itt ez a mese. Meg kell írni, miről szól, vagyis a cselekményt, és a tanulságot.
MI mosolygott. –Ennyi? –Nincs több?
-De. Rajzolni is tudsz?
-Hogyne tudnék! Az a fő profilom! Mit rajzoljak neked?
Lóci elővette a rajz füzetét, abból mutatta. –Látod itt van egy kocka, meg egy háromszög. Úgy kellene lerajzolni, hogy a háromszög csücske átdöfi a kockát és kijön a másik oldalon.
-Bízd rám – kiáltotta az MI
Csak kapkodtam a fejem. Két perc alatt megállapodott a géppel. Vidáman megpuszilt. –Szervusz akkor Lóci Maci. Futok a térre!
Elment, s én ott maradtam pityeregve. Persze, egy hetven centis játék-mackót soha nem visznek sehova!