Labdakert 111 I/4
(Vállalkozásaim története)
Motorcsónak biznisz
-Menj a picsába Testvér!
Ez hangzott el a büfé előterében a Római-parti üdülőben.
-Nagy vagy – fűzte még hozzá testi lelki jó barátom H. Endre. –Ne szarj be, motorcsónakot szerzek, ez az én reszortom lesz. Majd megfújok egyet a Bibicből, vagy máshonnan.
-Nem jó – ellenkeztem. –A rocsó (rendőrség) fél kurva óra alatt megtalál minket, és kész, ugrott a biznisz!
Az ötlet veleje az lett volna, hogy szerzünk egy motorcsónakot, megpakoljuk sörrel, borral, üdítő itallal, szendviccsel, pogácsával, felhajózunk a Lupára, Libalegelőre, s más menő helyekre, ahova a vadevezősök járnak, s hajóból kínáljuk nekik a kaját, piát.
-Fogalmad sincs róla Testvér, mennyit fogunk keresni! –áradozott a barátom. -El tudod képzelni mit ér egy jó hajórakomány büféáru ott fenn, ahol a madár se jár? Tízszereséért adjuk el, mint amennyiért vettük! Vastagok leszünk, mint a Rotschild. Ő is cipőfűzővel kezdte.
Minden kafa volt. Zsír király, egyetlen kivétellel: nem sikerült szereznünk motorcsónakot. Lopni tök gáz lett volna, venni meg nem tudtunk, mert nem volt pénzünk. Ó, az, a kibaszott pénz, minden attól függ a Földön!
Sebaj, Megbeszéltük, hogy amíg a biznisz beindul, és, reményeink szerint önti majd a bevételt, egy gyors-járatú kielboattal, vagyis kétpár evezőssel visszük fel a cuccot, a szigetre. Persze csónakkal Lupa fél óra, 15 perc helyett, a Libalegelő másfél, fél óra helyett, de a lényeg az, hogy déltájba odaérjünk, s az éhes, szomjas, fáradt turistáknak szolgálni tudjunk.
Puding próbája az evés, így hát egy szép szombati napon megpakoltuk kis csónakunkat minden földi jóval, a nap sugarai elől letakartuk gondosan türcsivel, rongyokkal, beugrottunk, s hajrá fel a Libalegelőre. Azért oda, mert ott ilyenkor a széles, lapos, hosszú parton több száz potenciális vendég leledzett.
Izzadtan fáradtan, de boldog örömmel szálltunk ki az apró kavicsos partszakaszon, s hangos szóval kínálni kezdtük az árut: sört, bort szendvicset tessék! Itt a büféhajó!
Egy fiatal srác jött oda a csajával: hitelbe is lehet? Nem hoztam pénztárcát!
Másoknak is ez volt a problémája. Vettek volna, ettek volna, ittak volna, de nem volt náluk pénz.
Végre jött egy középkorú, kopasz, kövér úr. – Mennyi a szendvics? Oké! És a sör? Kérek két szendvicset, s három üveg jó hideg Kőbányait.
Oda-aduk az árut. Megtapogatta a söröket. –Te, ez langyos, baszki! Ki iszik langyos sört, hülyegyerek?
Megnézte a szendvicset is. –Punnyadt – utálkozott. – mennyi ideig állt a napon?
Három pogácsát adtunk el aznap, s két fél-literes ásványvizet, a többi a nyakunkon maradt. Akkorát buktunk, mint ide Orosháza. Elúszott a csekélyke ösztöndíjam, s elúszott a Tesó lóvéja is.
—Motorcsónak kell ide Testvér- borongott este hazafele az 55-s buszon. -Mindenképpen. És egy hűtőszekrény a hajóba, anélkül nem megy baszki.
-Miért nem mondtad korábban baszki?
-Testvér, én, rögtön leköplek téged. (Megtette.) -Nem ezt ugatom az elejétől?
Így fuccsolt be ez a komoly lehetőség. Újra rá kellett jönnöm, hogy pénz nélkül semmi nem működik a Földön. Ez a nyomorult, tetű világ egész egyszerűen csak egyetlen egy dologtól függ, mégpedig attól az istenverte, rohadék pénztől!