A repülősök korán kelő emberek. Alig pirkad, megelevenedik a hangárváros, jövő-menő alakok lepik el az egyetlen „utcát”. Géza is fenn van. Téblábol, begyújt a vaskályhába. Dobos Ágota sarka felől nem látszik semmiféle mozgás. Fura. A lány előbb szokott ébredni, mire ő felkel, már rendszerint ropog a tűz, és kávéillat tölti be a hangárt.
Felteszi az ibriket, nézeget a sarok felé. Semmi. Forr a kávé. Kitölti magának is és a lánynak is, hagyja hűlni az asztalka sarkán. Morfondírozik magában. Alszik még? Odamegy a paravánhoz, óvatosan mögéje kukucskál. A szalmazsák üres, senki nem fekszik rajta. Nincsenek ott a lány cuccai sem. Rossz előérzete támad. Ez elment! És tényleg, a motorbicikli sincs a szokott helyén a műhely sarkánál. Az inas cifrán káromkodik, aztán megvonja a vállát. Aznap nem dolgozik, fel se veszi a satupadról a szerszámot, csak ténfereg odakinn, nézi a többiek repülési próbálkozásait.

—Öt nap telt el, hogy Ágota otthagyta.

Öt nap után Géza számot vet önmagával. Ennek vége. Nincs értelme folytatni. Nincs tovább. A repülőgép nem az övé. A műhely sem, a szerszámok se. Mit keres még itt? Csomagolni kezd. Alig van cucca. Úgy megy el, ahogy jött, egy-szál bőrönddel a kezében. Ahogy pakolgat, egyszerre csak ismerős berregést hall. Ezt a motorbicikli-hangot ezer közül is felismerné! Kisiet a hangár elé. A lány akkor ugrik le a nyeregből. Odatámasztja a masináját a deszkafalhoz. Lekapja a bukósisakot, a motoros-szemüveget. Leveszi a bőrkabátot és a kormányra dobja. Szanaszét rázza szőke, bodorított fürtjeit, szeme világítóan kék, és valami elképesztően szemtelen szabadosság csillog benne. Ajkai tűzpirosak a rúzstól, amit használ, divatos hosszú körme a körömlaktól. Bőre tejfehér.
-Halihó! – kiáltja vidáman. – Meghoztam a négyszáz koronát, mehetünk motort venni!

Az eladásra kínált motor egy agyonnyúzott Argus-motor volt, 40 LE névleges teljesítménnyel. Az volt vele a bibi, hogy keretének a csatalakozó pontjai, máshol voltak, mint amit Géza a törzs elején kialakított, a furatok nem passzoltak egymáshoz. Az eredeti elképzelés szerint ugyanis Anzani-motor szolgáltatta volna a húzóerőt. Némi alkudozás után 350-ért megkapták. Boldogan vitték haza (tolták egy kézikocsin) és a fiú rögtön nekilátott, hogy a törzset átalakítsa. Ettől kezdve a viszony ugyanolyan volt köztük, mint annak előtte. Csak talán Géza lett egy árnyalattal visszafogottabb. Már nem volt annyira pokróc-goromba. A lány nem hozta többé szóba, amit elmenetele előtt olyan erőszakosan követelt, s az ügy el lett felejtve.

Augusztus 6.-án délelőtt a Tóth testvérek közreműködésével kitolták az új madarat a reptérre. Még neve nem volt. A szárnyakat, és a gép farkát Ágota tűzpirosra festette. Szántó Géza beült a pilótaülésbe. Fejére tette a lány bukósisakját, felvette motoros-szemüvegét. Berántották a motort, szépen járt.
-Kevés gázzal gurulj, és ne nyúlj a kormányokhoz! – kiabálta túl a motorzajt Takács Sanyi. -Ha baj van, csak a gázt kapd le!
Elengedték a repcsit. Megmozdult, futni kezdett a hepehupás talajon. Kicsit szökdécselt, úgy tűnt, szabadulni szeretne az anyaföld béklyóitól. Messze elől megállt. Odafutottak. A lakatosinas megdicsőült képpel szállt ki.
-Úgy éreztem, a mennyekben járok!
-Akkor most pottyanj vissza a földre és ellenőrizd, nem rázódott-e szét a benzinvezeték!
A benzinvezetékek acélcsövei gyenge pontjai voltak ezeknek a kezdetleges motoroknak, a csatlakozásnál a rázkódástól gyakran letörtek, és, ha az üzemanyag ráfröccsent a forró motorblokkra, az, beláthatatlan következményekkel járhatott.
-Most én akarom kipróbálni! – lelkesedett Dobos Ágota, miután visszatolták a repcsit a starthelyre. Készülődött, hogy bemásszon a pilóta-ülésbe. -Adja csak a sisakot és a szemüveget!
-Azt már nem! – tiltakozott Szántó Géza. -Szó sem lehet róla. Összetöri magát, és a gépet is!
-Miért törném? Ha maga nem törte?
A fiúk, akik körülállták őket, röhigcséltek.
-Miért törné? Különben is övé a repcsi, nem? – Hadd menjen!

Takács Sanyi, aki Kvasz András után talán a legtapasztaltabb volt a pilóták között, Ágotának is ugyanazt a tanácsot adta, mint az előbb Szántó Gézának:
-Kevés gázzal. Csak guruljon vele, ne próbálja felemelni!
-Értem!
Elindult. Egyre jobban gyorsult, 10-20 méteres szökkenésekkel haladt. És egyszerre csak azt látták a bajtársak, hogy a kis gép, könnyedén, mint a lepke, ellibben a földtől. Egyenletesen, magabiztosan repült, istenáldotta, született pilótatehetség fogta a kormány-szarvat. Amit felcsipegetett a bajtársaktól, a fejében volt, a többi, amit megtanulni alig lehet, a zsigereiben. Tudta, ha előrenyomja a botot, lefelé száll, ha maga felé húzza, emelkedik. Ismerte az oldalkormány, és a csűrőkormány működését, ám, ami elmélet volt lenn, készségként jelentkezett a levegőben. Idegei kötélből voltak…nem is voltak idegei.

50-60 m magasra vitte fel a gépet, az már irdatlan magasság volt a jó „rákosiak” szemében. Már alig látták, amikor, elől az ég alján szépen bedöntötte a szárnyat, kanyarodott, és óvatosan, lassan süllyedve jött vissza. Ösztönös érzékkel találta meg a talajt, kilebegtetett. Akik látták, nem hittek a szemüknek. Ilyen hosszú, szép, biztonságos kilebegtetésre akkoriban senki nem volt képes. Ezért is volt az a rengeteg géptörés. Megállt, lefojtotta a motort.
-Na mi van, fiúk, mit bámulnak! -szólt oda a néma csendben odasereglő, elképedt embereknek. -Valamit rosszul csináltam?
Ezt követően elszabadult a pokol. A repülő emberek összevissza kiabáltak, éljeneztek, kiráncigálták a pilóta-ülésből. Vállukra kapták, úgy vitték be a mezőről. Minár Gyula pezsgőt kerített, kibontották, ittak, csak úgy pőrén, a palackból.
-Mi legyen a gép neve? -kérdezte valaki az ünneplők közül. -Mondjatok jó röpcsi neveket!
-Szélvész – mondta az egyik fiú.
-Legyen Vadkacsa!
-Nem! Inkább Sólyom!
Ágota hátrahajtotta szőke, dauerolt fejét. Nevetett, nevetett.
-Főnix lesz! Holnap reggel rápingálom!