A lajtorja 203. 18.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat (VI. Könyv, befejezés)

A birtokon szarvasmarha tenyésztés folyt. Nagy területen feküdt, egyik oldalon a tenger határolta. Saját kikötője volt. a tengerparton. A kikötő csendes vizén két jacht, és egy vitorlás hajó himbálózott. Dénes azt magyarázta nagy lelkesen Louisnak, hogy nem bánná, ha a runch-öt hozzáértő, megbízható ember vezetné. –Pesti unokaöcsédre, Jenőre gondoltam tagom – közölte –Úgy tudom, mezőgazdasági főiskolára jár? Beszélnél vele?

Magyarországon az ötvenhatos forradalom és szabadságharc vérbefojtása után a Kádár rezsim kő-kemény diktatúrát vezetett be. Az évek múlásával enyhült a terror. A kelet európai, szovjet zónába tartozó népi demokratikus országok, elsősorban Magyarország, Csehszlovákia és az NDK, szovjet kezdeményezésre, és bíztatásra kezdtek egyre inkább a szocialista fejlődésnek egyfajta kirakatává válni, bemutatva a rothadó kapitalizmusban élő kizsákmányolt millióknak a szocialista ember gazdag lehetőségeit, a népgazdaság vitalitását, és eredményességét. Pihent agyú újságírók később, a hatvanas évek elejétől, közepétől bekövetkező enyhülést így jellemezték. „puha diktatúra”. És valóban sok minden könnyebb lett. A népnek megengedtetett, hogy”nyugatra” járjon. 3 évente lehetett turista útlevéllel utazni, ehhez felvehették az un „turista” valuta keretet, s két évente meghívással, akként, hogy a nyugati fél vállalja, és fizeti a kint tartózkodás költségeit. Dósa Lajos, eljutván Amerikába a hír az enyhítésről, elhatározta, hogy hazamegy Európába, ami alatt Ausztriát értette, s megívja oda szeretteit. Magyarországra kémelhárítós múltja miatt továbbra sem mehetett.

-Agrártudományi egyetemre jár – válaszolta Dénesnek az előbbi kérdésre.
-Na. Erről beszélek. Kijön ide hozzám, minden stramm, és …Hányad éves most?
-Végzős.
-Végzős? Stramm, tagom. Megtennéd, akkor, ha már amúgy is mész idén, hogy beszélsz vele a lehetőségről? Őt is meghívtad, gondolom.
Louis letette a poharat, töprengő arckifejezéssel nézett Dénesre. A beachen voltak, előttük a tenger, mögöttük kék hegyek karéja. A parti homok szinte fehérnek látszódott a szikrázó napsütésben. Szemkápráztató volt. Söröztek. Pontosabban csak Louis sörözött. Dénes, spotsmann lévén narancslevet ivott.

-Megtenném, Dénes, yee, persze. Csakhogy van ám egy kis probléma. Most kaptam éppen levelet otthonról. Jencit kirúgták, évet kell ismételnie. Nem járt be a perhajder a kötelező előadásokra. Médy arra kért, hogy idén semmiképpen ne hívjam, mert nem érdemi meg! Ancinak viszont küldtem meghívólevelet, ő tavaly lediplomázott. De, aminek a legjobban örülök – révedt el egy pillanatra –képzeld, jön az anyám! Húsz éve nem láttam. És, Maci, Baba, Baba lánya Editke, Médy sógornőm s természetesen, mint mondtam, Anci. Pörtschachban találkozunk a Wörthi tó mellett. Lefoglaltam egy vendégházat. Majd megmutatom a fényképeket az utazási iroda prospektusában. Valamii csodaszép, el nem tudod képzelni.

-All right, Értem. szóval ez a bökkenő a Jenővel, bólogatott Dénes. – Őt most semmi más nem érdekelte.
Ja, sajnos. Én is szerettem volna nagyon. Meg akartam végre ismerni Laci bátyám nagyfiát. De, hát ez van. Majd jövőre. Vagy két év múlva.
-Sure tagom. Majd jövőre – nevetgélt Dénes. Mit számít az idő! Nem érdekes. Megyek, futok negyven percet lenn a homokban, utána csinálok hatvan fekvőtámaszt, és nyolcvan felülést.
Louis nevetett. Megadóan felemelte a kezét. -All right Dénes. Tedd azt. Itt megvárlak. Iszom addig még egy sört.