A lajtorja 192. 7.

A lajtorja 192. 7.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat és országának nem lesz vége (VI. Könyv, befejezés)

Macu, Clevlandet javasolta. Egy később keltezett levél szerint, melyben Dósa Lajos beszámolt családjának a Londonban töltött időről, (ez a levél fennmaradt az utókorra), állítólag azt monda: Lajos, figyelj, ha úgy vesszük, ott él a legtöbb amerikai magyar. A régiek, az első világháborús kivándorlók nagy része odament, arra a vidékre települt. Ohioba, Chicagoba, de, főleg Clevlandbe. Igen, a legtöbben most is ott vannak, meg persze fenn északon, Kanadában. Sok magyar szervezet található a városban, válogathatsz, melyik szimpatikusabb. Én a Magyar Házat ajánlom, Szekeres János, a direktor személyes jó ismerősöm, még innen Londonból, szimpatikus, segítőkész férfi. Tőle tudom, hogy az ottaniak nagyon összetartanak. Összejárnak, segítik egymást. Van ott magyar rádió, magyar újság, színház, iskola, meg minden, ami szem-szájnak kellemes. El nem tudod képzelni. Kossuth szobor a belvárosban. Petőfi irodalmi színpad. Egész városrészek telis-tele magyarokkal. Magyar utcák, sok helyen az utcanév is magyar. A boltokban. magyarul beszél a hentes, a pék, a zöldséges. Jól fogod érezni magadat, otthon fogod érezni magad! – Nos, hogy döntesz- nézett várakozás-teljesen a férfire, miután elhallgatott. – Írjak neki?
-Írjál Macu. Ne, nem tudom. Egy baj van csak – nevetett fel kurtán Dósa Lajos.
-És pedig?
-Hogy túl messze van oda Magyarország. Apám, anyám, testvéreim. Minden és mindenki.

Macu sietve visszakozott. –Hát. jó, ezt neked kell tudnod. Minden esetre, ha úgy döntesz, szerzek repülőjegyet. Gyorsabb és kellemesebb, mint az óceánon hajókázni. Van egy emberem a követségen! Gondolkozz rajta, nem kell elsietned a választ, nem kerget a tatár! – Elgondolkodva, sógora arcát fürkészve hozzátette: imádkozom, hogy az Úr segítségével megtaláld a legjobb megoldást! – Kedves, szép arcán halvány mosoly derengett át, azt sugallva, ezer százalékig biztos benne, hogy Isten segíteni fogja Lajost a döntésben.

Hosszú ideig töprengett, mit tegyen. A naptárak, kalendáriumok az 1946-s évet írták lapjaikra. Európában véget ért a háború, de Európa jó része romokban hevert. Menni, vagy maradni? A szíve hazafelé húzta, az ő katonai múltjával azonban lehetetlennek tűnt minden ez irányú törekvés. Az orosz zónában egy volt horthysta katonatisztnek, pláne egy kémelhárítós tisztnek nem sok esélye volt a túlélésre. – Az hogy megölnek, még túl jó, túl egyszerű megoldás lenne, mondta magában. Létezik ennél rosszabb forgatókönyv.
Nem tudta mi van a családjával. Szüleivel, testvéreivel. Fogalma sem volt róla, mi lett Lacival a Vár ostroma után? Megmenekült? Elesett? Orosz fogságba került? Hol van most, miért nem ad életjelt magáról? Macut nyaggatta, hogy vöröskeresztes kapcsolatai révén, próbáljon kideríteni valamit, de sógornője csak a fejét ingatta. –Lehetetlen, Lajos. Odahaza kaotikus a helyzet! Tőlünk most senki nem megy oda! – Médy, jutott az eszébe. Laci felesége két kicsi, karon-ülő gyerekével, Jenővel és Ancival. Velük mi lehet? Túlélték? Vagy? A „vagy”-ra, gondolni sem mert.
Sirlyvel nem találkozott többet, nem akart belebonyolódni bizonytalan kimenetelű szerelmi kapcsolatba. Túlontúl tetszett neki a lány, hogy felelőtlenül magához kösse. Így volt a legjobb. Végül elhatározásra jutott. Amerika! – csapott egy szép nap a térdére, s mint aki hirtelen elhatározással a rakpart kövéről beleugrik a kikötő jéghideg vízébe, ő is belevetette magát az ismeretlenbe

Átfutott vajon a fején, amikor a keskeny feljáróról átlépett a repülőgép fedélzetére, hogy soha ebben a büdös, rohadt életben nem látja viszont a szülőföldjét? Hogy idegenben fogja leélni az életét? Hogy ott hal meg Amerikában, magányosan hal meg egy nap, öregen, betegen, elhagyatottan? Megfullad, rossz tüdeje felmondja a szolgálatot, és csak napok múlva találják meg a holttestét? Ki tudja, mire gondolt? Senki nem lát bele a másik ember fejébe.

A Pan American légitársaság Lockheed Constellation típusú négymotoros óriásgépe felemelkedett a betonról, és szárnyát bedöntve lomhának tűnő forduló-körrel északi irányt vett fel. A baloldalon ülő utasok előtt a kerek ablakokban feltárult a Themze torkolata, a Tower Bridge, a kikötő, és a keleti part tagolt, szaggatott vonala. A hatalmas tengerjáró hajók fentről szappanos dobozoknak, a házak gyufaskatulyának látszottak. Alacsonyan úszó felhő-rongyokba futott bele a repülőgép, a föld szürke-barna-rőt rácsozatos sokszögei eltűntek a gomolygás mögött. –Ennyi volt – mondta magában. –Come’ on my friend. Fel a fejjel, amíg van!

1 thought on “A lajtorja 192. 7.

Vélemény, hozzászólás?