A lajtorja 183. 45.
Imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. (V. Könyv, folytatás)

Nehezen telt az idő, órák óta vonatoztak kelet felé. Először megpróbálták kártyázással agyonütni, aztán, amikor belefáradtak, felálltak, jöttek, mentek tébláboltak. Átmentek a szomszédos kupékba a többiekhez. Négyen voltak egy fülkében: menetiránnyal szemben az ablaknál Dósa Anci, mellette Kőrössi Antal, szemben László Zsuzsa és Marossa Tamás. Késő délután volt, amikor átlépték az országhatárt. A táj lassacskán megváltozott, a síkságról magas hegyek hullámos előterébe ért a vonat.

-Ó, de messze van még Várna – mondta Anci csüggedten, a térképet nézegetve.
-Hát igen! –hagyta rá a fiú. Bal kezével hátrasimította rakoncátlankodó szőke fürtjeit. – De azért van ennek jó oldala is.
Anci nem értette. Majd megsült a melegben, tagjai elgémberedtek. A palackért nyúlt, lecsavarta a kupakot, ivott egy kortyot.
-És pedig?
Tóni elnevette magát. –Hát például az, hogy még jó darabig itt ülhetsz mellettem! –Könnyed mozdulattal átölelte a lány vállát. Anci nem húzódott el, s egy kis ajakbiggyesztéssel azt mondta: „persze”, amit lehetett úgy érteni, hogy igen, nem is ellenzem túlzottan, de úgy is, hogy persze, beszél csak hülyeségeket, ez a nagyképű, öntelt alak Oldalvást rásandított, s magában megállapította: „de tényleg elég jóképű!”
Nyáron későn jön az este. Azért eljön, s vele az álommadár is.

Elszundítottak. A szemben lévő padon Tamás, Zsuzsa kezét fogta, egymáshoz dőlve szunyókáltak. Anci is bóbiskolt. Önkénytelen mozdulattal közelebb csusszant a mellette ülő, magas fiúhoz, hogy megtámassza magát. Elaludt. Álmodott. Észre sem vette, hogy közben feje a srác vállára csuklik.
Azt álmodta, hogy bridzs-partin van. Annak a partinak a kellős közepén találta magát, amelyiken életében először találkozott Körössi Tónival. Olyan eleven éles képekkel jött az álom, mintha éppen akkor történne az egész. Elég gáz volt. Szemben ült Zsuzsával, ők alkották az egyik párt az „A” csapatból. ők voltak Észak-Dél.”B” csapatbeli ellenfelük keresztben, Kelet-Nyugat. Jobbról Tóni, balról a házigazda, Rögtön ráismert a helyszínre, Marossáék Budafoki úti lakásán voltak. Versenybridzset játszottak. A partik végén a nyurga, örökké nyüzsgő Szeleczky gyűjtötte össze a lapokat, tette borítékba és vitte át a szomszéd szobába, ahol a párok fordított elrendezésben ültek: akik itt Észak-Dél voltak, azok ott Kelet-Nyugat. Ez volt a versenybridzs lényege. Azt a leosztást, amit az egyik szobában az „A” csapat játszott, a másikban a ”B”. A szerencse szerepe, így nem érvényesült, lapjárástól függetlenül csak a tudás döntött, ki mire képes ugyanabból a lapból.
-Emeld el – tolta oda a paklit Tóni, Ancinak. A lány odanyúlt és saját maga felé elemelte középen.
-Jellemző – morogta a fiú. Fennhangon annyit mondott nyeglén, a vállát vonogatva: tiszteletlenség kiscsaj, nem tudod, hogy a partner felé kell emelni?
Ancinak rosszul esett a „lekiscsajozás” és a rendre-utasítás. Megpróbált higgadtan válaszolni, belül azonban reszketett a méregtől.– Nagyapámtól tudom, hogy ha magamtól elfelé emelek, elemelem a szerencsémet. -Apipire gondolt, maga előtt látta férfias, kemény arcélét. Ő tanította kártyázni Jencivel, amikor még kicsik voltak.
Kőrössi Tóni gúnyos-elnézően vigyorgott. Erős, nagy hangon mondta:–ha, ha. Röhög a vakbelem. Rosszul tudod. Én meg az én nagyapámtól azt tanultam, hogy illik ám megtisztelni a másikat, azzal, hogy őfeléje emelek! Ivott egy korty bort, majd így folytatta: figyeljetek, lányok, mi Tamással a válogatott licitrendszert játsszuk, ha valamit nem értetek, nyugodtan kérdezzetek rá. –Nagyot nevetett. – A szabályok lehetővé teszik, csak bátran, ne szégyelljétek, hogy kis butuskák vagytok.

Elkezdődött a játék. –Egy treff – szólalt meg László Zsuzsa, némi hezitálás után. Szűken volt meg az indulóereje, és nem volt ötös színe. Ő legalább annyira be volt tojva, mint Anci, elvégre két profi versenybridzsező ellen játszottak.
Tóni passzolt, Ancin volt a sor. Egy pikk király, egy káró dáma és egy treff bubi volt a kezében. Hát ez nem sok, mondta magában. Hangosan meg csak annyit szólt: „egy káró!” Az egy treffre adott egy káró licit leintés a konvenció szerint. Azt jelentette: nincs válaszerőm, sajnálom, pocsék rossz lapom van. Tamás következett. Felemelte a poharát, ivott egy korty vörösbort, fel-le mozgott az ádámcsutkája, ahogy nyeldekelt. Megtörölte a száját a keze fejével. – Kettő kőr – mondta szenvtelen hangon, egykedvűen. Zsuzsa gyorsan, s kissé talán megkönnyebbülve passzolt, Tóni viszont három kőrt mondott. Anci nem érttette. Ha jó neki a kör, mint adu-szín, miért nem mond rögtön négyet, az már game erős felvétel lenne, s kapnák a végén a megérdemelt game-jutalmat. Vagy, ha forsszal tud válaszolni, akkor miért nem mond hatot, kis-szlemmet, vagy hetet?

-Négy pikk!

-Micsoda? A lányok meg voltak döbbenve. Hogy jön ide most a pikk, hiszen az előbb már megegyeztek a kőr színben? –Ez nálatok mit jelent – kérdezte Tóni felé fordulva Anci. Így volt szabályos, így kellett csinálni az álmoskönyv szerint.
-Ász kérdés – mondta a fiú, a vállát vonogatva. – Ennyit sem tudsz? Látom, fogalmad sincs róla, mi ez? Na, akkor figyelj. Ajánlom szíves figyelmedbe Kelemen Imre „Bridzs és valószínűség-számítás” című tanulmányát. Vagy inkább Widder Lajos könyvét kezdők számára, ha, ha, ha. Nem árt elolvasni, mielőtt asztalhoz ülsz!

Rémálom volt az a parti! Anci álmában is azt érezte, hogy rémálom. Így már kétszeres rémálom volt, hiszem azt álmodta, hogy egy rémálmot álmodik. Legszívesebben felugrott volna, s otthagyta volna őket. E helyett maradt és rezzenéstelen arccal játszott tovább. Megpróbálta nyugtalan érzéseit közömbös arckifejezés álarca mögé rejteni.
-Mi a rossz-nyavalyának beszélek én ezeknek valószínűség-számításról – jegyezte meg a hosszú fiú. Ezek tanarak lesznek!
Zsuzsa méltatlanodva vágott vissza: tanárok, nem tanarak. És igenis, tanulunk valószínűség-számítást, hiszen matek szakosok vagyunk, az ELTE-re járunk, van némi fogalmunk róla!

A lejátszásnál Zsuzsa indult kis pikkel, Tóni volt az asztal. Marossa Tamás az asztalról kis pikket dobott. Anci habozás nélkül beletette a királyát, amit a fiú ásszal ütött. A folytatásban a felvevő kezéből elfogyott a pikk, s onnantól kezdve minden pikk hívást ellopott. Egyetlen kiadó ütés volt. László Zsuzsa beütött a treff ásszal. A lapokat nem dobták középre, csak felmutatták. A megnyert ütéseket állítva tették maguk elé, az elvesztetteket pedig vízszintesen. Parti után borítékba kerültek a lapok, és Szeleczky már loholt is velük, gém-lábaival, át a másik szobába.
László Zsuzsa következett. Rémült tekintettel nézett körbe, mint egy űzött őzike. Arcára volt írva a kérdés: ” na, most mit hívjak?” Megszólalt Marossa. emitt. Fa-arccal mondta – Jól gondold át, Zsuzsa, mi lenne a legjobb, aztán hívd az ellenkezőjét!
Kőrössi Tóni elvigyorodott, s kaján képpel megjegyezte: jogos!

Rémálom volt, tényleg rémálom.

Késő éjszaka riadt fel Anci. Korom sötét éjjel volt odakinn. A kerekek egyhangúan csattogtak a síneken. Feje még mindig a fiú vállán nyugodott. Összeszedte magát. Zsuzsa és Tamás ugyanabban a pozícióban, egymáshoz dőlve, egymás kezét fogták. Felállt, átlépett Tóni lábán és kiment a folyosóra, hogy kinyújtóztassa elgémberedett tagjait.

Várnában, a vasútállomáson „bulgár öcsi”, az ottani kapcsolat, lelkes örömmel fogadta az elcsigázott társaságot. Szeleczky nevezte el Bulgár Öcsinek, mert a rendes nevét képtelen volt megjegyezni. Úgy, ahogy voltak, izzadtan, fáradtan, csapzott, lepusztult állapotban végigrángatta őket a hosszú tengerparton, hogy a legmegfelelőbb helyet megtalálják. Buzgósága nem ismert határokat. Anci egy idő után már nem bírta tovább cérnával, és kifakadt: hova loholunk? Nem kellene megállnunk valahol, inni egy kávét, enni egy kiflit?
Kőrössi Tóni átkarolta, rámosolygott. –Gyere, ne rinyálj itt nekem. Megjöttünk, itt vagyunk a tengerparton. Most már minden rendben lesz!